(Forrás Arlin Cuncicc)
Az imposztor minden sikere ellenére örökké kételkedik a saját képességeiben.
Az imposztor-szindróma az a belső pszichológiai élmény, amikor az életünk valamely területén úgy érezzük, hogy becsapunk, megtévesztünk másokat, annak ellenére, hogy az adott területen sikereket értünk el.
Lehet, hogy imposztor-szindrómád van, ha állandóan önbizalomhiányt tapasztalsz, még azokon a területeken is, ahol általában kiemelkedő teljesítményt nyújtasz.
Az imposztor-szindrómában szenvedő nyugtalanságot és feszültséget érezhet, és negatív belső beszélgetést is folytathat magában, valamint megjelenhetnek a szorongás és a depresszió tünetei is.
Az imposztor szindróma öt típusa, Dr. Valerie Young (az imposztor-szindróma szakértője és az Imposztor Szindróma Intézet társalapítója) szerint:
1., A maximalista
Azt hiszi, nem volt teljesen tökéletes amit csinált, sokkal jobban is csinálhatta volna. Imposztornak érezheti magát, mert perfekcionista vonásai miatt azt hiszi, hogy nem vagy olyan jó, mint amilyennek mások gondolják.
2., A szakértő
Szélhámosnak érzi magát, mert nem tud mindent, amit szerinte egy adott témáról vagy témakörről tudnia kellene, vagy nem sajátította el egy folyamat minden lépését. Mivel van még mit tanulnia, nem érzi úgy, hogy kiérdemli a szakértői rangot.
3., A természetes zseni
Csalónak érezheti magát egyszerűen azért, mert nem hisz abban, hogy elég intelligens vagy kompetens. Ha nem sikerül valami elsőre, vagy hosszabb időbe telik egy készség elsajátítása, akkor szélhámosnak érzi magát.
4., Az önálló
Az is előfordulhat, hogy csalónak érzi magát, ha segítséget kellett kérnie egy bizonyos szint vagy állapot eléréséhez. Mivel egyedül nem boldogult, ez megkérdőjelezi a kompetenciáját vagy a képességeit.
5., A szuperember
Azt hiszi, hogy a neki kell a legkeményebben kell dolgoznia, vagy a lehető legmagasabb szintű teljesítményt elérnie, és ha nem így tesz, akkor csaló.
Az imposztor-szindróma néhány gyakori jellemzője:
– Képtelen a saját kompetenciáinak és készségeinek reális értékelésére
– A sikereit külső tényezőknek tulajdonítja
– A saját teljesítményét gyakran becsmérli
– Fél, hogy nem felel meg az elvárásoknak
– Túlteljesítő
– Szabotálja a saját sikerét
– Önbizalomhiánya van
– Nagy kihívást jelentő célok kitűzése és csalódottság, ha nem teljesíti azokat.
Ha elgondolkodsz azon, hogy esetleg imposztor-szindrómában szenvedsz, tedd fel magadnak a következő kérdéseket:
– Gyötrődöm-e a munkámban előforduló legkisebb hibák vagy hiányosságok miatt is?
– A szerencsének vagy külső tényezőknek tulajdonítom a sikeremet?
– Érzékeny vagyok még az építő jellegű kritikára is?
– Úgy érzem, elkerülhetetlenül ki fog derülni, hogy csaló vagyok?
– Lekicsinylem a saját szakértelmemet, még azokon a területeken is, ahol valóban képzettebb vagyok másoknál?

